Mivel a legutóbbi összefoglaló óta több mint negyed év telt el, ideje volt, hogy újból megosszunk néhányat Sára mindennapjainak emlékezetesebb pillanataiból. Ha bárki azt gondolná, az utóbbi időben elmaradozó beszámolók oka, hogy semmi nem történik velünk, megnyugtatásul közölhetem, ennek épp ellenkezője igaz. Sára minden napot igyekszik annyi kalanddal megtölteni maga- és nem utolsó sorban a mi számunkra, hogy a naplóírásra már csak akkor jutna idő, mikor a holdfáradt szülők ülve alszanak el az ágy szélén. Engedve mégis a rokonság és a baráti kör nyomásának álljon itt néhány gyöngyszem az elmúlt hónapokból.
A napi rutin továbbra is az evés, alvás játék hármasból tevődik össze, csak a az arányok változtak egy keveset. Tudni kell továbbá azt is, hogy Sára mindenfajta tevékenységet igyekszik játékként megélni, legyen az evés, fürdés, öltözködés (amit egyébként nem szeret) és lényegében minden egyéb. Kezdjük tehát az alvással. Napjában, nem számítva az éjjelt, maximum kétszer vagyunk hajlandóak aludni és ennek együttes időtartalma sem igen haladja meg a három órát. Rendszerint a teljes végkimerülés határára sodorja magát, majd egy komfort evés, esetleg hevesebb lefolyású hisztiroham keretében beájul, majd az alvó ember számára lehető leglehetetlenebb pózitúrákban, hanngos szuszogás és egyéb hanghatások mellett alszunk.
(A különféle - általában valószerűtlen - pozitúrákban történő alvás a specialitásunk...)
Az öltözködés és vetközés egyfajta "Ki nevet a végén" jellegű társasjátéka a mindennapoknak, mely függően Sára éppen aktuális kedélyállapotától lehet lassabb, vagy gyorsabb, egy- vagy többszemélyes, körökre osztott és/vagy valós idejű, esetleg stratégiai. Azon ritka esetben, ha Sára épp mindennel elégedett és épp semmi nem csigázza fel túlzottan, akkor szép csendben sztoikus nyugalommal tűri, hogy levetkőztessék, vagy épp ráadják az időjárásnak megfelelő ruhadarabokat. Ilyenkor általában egy opponens részvétele éppen elegendő. Más esetekben az egyszeri szülők cselhez folyamodnak és megpróbálják elvonni a figyelmét egy-egy tárgyal. Ilyenkor Sára kezébe kaparintja az épp áhított szemüveget, könyvet, stb., majd ezzel kb. 3-5 másodpercig leköti magát, ami alatt egy, de a gyakorlottabb szülő akár két ruhadarabot is levehet. Aztán kezdődik az egész elölről, valamilyen másik figyelemelterelésre alkalmatos darab felhasználásával. Néha az esetek a teljes patthelyzetig fajulnak, ilyenkor Sára ellentmondást nem tűrően és minimum 70dB-t meghaladó hangon tudatja nemtetszését, szülei pedig kánonban fújják az "A part alatt..." c. Sáránál valamilyen rejtélyes okból rendkívül népszerű és nyugtatószerként páratlanul hatásosnak bizonyuló gyermekdalt.
"Azért sem fogom felvenni..."
"Elkaptam apa grabancát!"
Korábban szót ejtettünk arról, hogy Sára mindenre úgy tekint, mintha az az Ő személyes szórakoztatására volna hivatott. Nos, itt ki kell emelni, hogy napi szórakozásává vált a pakolás. Mindent, mindenhonnan, jellemzően inkább "szét", mint "el", melynek legnagyobb szenvedői a lakásban egyébként elég nagy számban előforduló könyvek, füzetek, katalógusok. Ha épp semmi más nem jut eszébe, hát négykézlábra dobja magát, majd odasiet a hozzá legközelebb álló könyvespolchoz, iratrendezőhöz és aprólékos gonddal kezdi egyenként leválogatni a darabokat. Némelyiket fellapozza, mások esetében - bár a kiválasztás elvét még nem sikerült megfejtenünk - hosszas szemlélődés után ráharap az egyik sarokra és révetegen szopogarni kezdi. Korábban az ezt hamarabb felfedező szüle gondos magyarázat mellett próbálta kirángatni az átázott könyvlapokat a gyerkőc szájából, mára ez eljutott az "Apu, a gyerek megint a jegyzeteidet eszi... / Közgáz? azt úgyis utáltam." párbeszédig, mely egyben zárja is a cselekményt. Tegyük hozzá azért Apu ilyenkor odasétál és hosszan magyarázza Sárának, miért is nem szerencsés mindez, aki ártatlan szemekkel, a könyv szélét azonban szájából ki nem véve kíséri figyelemmel a magyarázatot, majd jelezvén, hogy megértette a parainesist, újabb adagot töm a szájába. (Lehetőleg egy fontosabbat vagy értékesebbet, melynek kiválasztására egyfajta hatodik érzéket fejlesztett ki.)
"Apu, a szervóvezérlős katalógus merre van?"
"Megtaláltam a kacsát! :)"
Nem beszéltünk még az étkezésekről, annak ellenére, hogy tulajdonképpen egyfajta sporttá nötte ki magát családon belül, az etetés során az étel mekkora hányada köt ki a gyerekben, és mekkora a magán és a környezetén.... Sára mindenevő, a szó legszorosabb és semmiképp sem pejoratív értelmében. Mindent elpusztít, ami elé kerül, igaz erre egy meglehetősen sajátságos technikát fejlesztett ki. Adva vannak ugyebár a főétkezések és az ezek között található tízórai, uzsonna. Egy utóbbi kettő gyorsabb, kevésbé komplikált lefolyású. Sára - némi kapállózás mellett - elhelyezkedik az etetőszékben, majd előbb türelmetlenül, majd az elfogyasztott étel mennyiségével arányosan növekvő nyugalommal tűri, hogy Anyu a tányér teljes tartalmát a szájába kanalazza. Más a helyzet a reggeli, ebéd vagy épp vacsora során. Ekkor az egész család az asztalnál, Anyu és Apu is enne, így Sárának várnia kell(ene). Igen ám, de Ő nem az a fajta, aki ezt szó nélkül tűri és az sem mindegy, mi az amire várni kell. A kenyér finom és tápláló, de amíg van felvágott egye aki akarja, ez Sára filozófiája és ennek megfelelően affelé ravasz fondorlattal kenyérköntösbe bújtatott virslikatonákat szépen kicsomagolja, a húst előbb a szájába gyömöszöli, a kenyeret precízen, ujjai közt forgatva megvizsgálja, mindent megevett-e ami arra érdemes, azután - mintegy véletlenül - a földre ejti. Hiába a szülők minden erőfeszítése, Sára az erősebb. A vacsora végeztével - mely általában egyet jelent Anyu számára annak kezdésével - addig nyöszörög, forgolódik, míg valaki leteszi a földre. Ott aztán továbbkúszik valamelyik játékkupac felé és itt jön a csavar a történetben. Időről időre ugyanis ráakad egy-egy, korábban ledobott kernyérkockára, amit ezúttal teljes lelki nyugalommal fogyasz el ugyanazzal az élvezettel, mint imént azt a virslivel tette.
(A főzelék elfogyasztása az adott nap fénypontja...)
(... és így van ez minden más pépes étellel is.)
Ha már az evésről beszéltünk, mindenképpen ki kell térni arra a nem elhanyagolható tényre, hogy idén szokatlanul hamar köszöntött be a nyár s vele együtt a hosszú meleg délutánok, melyek rendkívül alkalmasak arra, hogy hódoljunk a fagylalt élvezetének. Sára tudja ezt, az pedig egyátalán nem zavarja, hogy egyelőre csak a tölcsért rágcsálhatja. Egy-egy nyalás csoki azért szokott jutni, Anyutól, mikor Apu nem néz oda.
"Fagyiiiiii...."
(Eszünk.)
Egyre inkább rászokunk arra, hogy az éjszakát egy, maximum két gyors evés közbeiktatásával de átalusszuk. Reggel pedig hatalmas vigyorral várjuk az magukhoz térő szülőket.
(Egy átlagos reggel... Sára várja, hogy felvegyék.)
(A vigyor ugyanaz, húsvét reggel....)
Történt, hogy Anyunak ügyes-bajos munkaügyeket miatt ama híres fővárosunkban akadt dolga, így Sára ismét vonatozott, melyet a kép tanúsága szerint nagyon élvezett.
(Jegyeket-Bérleteket.... "Te Anyu... ez mit akar?")
Zárásként pedig a közeli játszótérről egy kép, ahol a homokozó mellett a hinta az abszolút sláger.
(Hintában.)
